ÉN és
A munka-énem

mentorprogram

Fél éves műhelymunka a munkájukat szívből, őszinte hivatástudatból végzőknek (és így végezni kívánóknak!), segítőknek, művészeknek, hogy emberként és márkaként is önazonosan teljesedhessenek ki.

A deepwork távol-keleti gondolkozásmódból és mozgásformákból merít. Holisztikus edzésforma, amely az embert „egésznek” tekinti, így fizikai és lelki szinten egyaránt edzi.

A munkámra hivatásomként tekintek (vagy szeretnék tekinteni).
A szakmámon keresztül szeretném a világba vinni az emberséget, a szemléletemet: értéket teremteni, segíteni, adni.

Szeretem (vagy szeretném szeretni) a munkámat, de vannak bennem kérdések:

Hogyan maradjak önazonos a munkámban?
Ki vagyok én, mint márka?
Mi a hivatásom?
Hogyan érezhetném magam kevésbé magányosnak vállalkozóként?

Jó, hogy vannak kérdéseid, hisz ezáltal tudsz fejlődni. De tudjuk, milyen nehéz… és mennyit számít, ha van valaki, akire támaszkodhatsz.

Ha nem vagy jól, a 'márkád' sincs jól - nem tudsz kiteljesedni a munkádban sem.

A hivatásod, vállalkozásod építésének szerves része a saját önképed erősítése is. Fontos az éned és munka-éned összefésülése. Műhelymunkánk során ebben állunk melletted.

Beszélgettünk róla, mit ad ez a közös munka neked. Nézd meg a beszélgetésünket vagy hallgasd szeretettel podcastünket.

HOGYAN TÁMOGATUNK

az önazonos hangod megtalálásában

Műhelymunkánk két párhuzamos síkon zajlik: a benned lévő kérdés(eke)t egyszerre járjuk körbe emberi - szellemi, lelki -, illetve márkaépítési - anyagi, üzleti, stratégiai - oldalról.

Önkép

Márka

hivatás&tehetség-
gondozás

Nehéz az öngondoskodás.

A folyamat önismereti iránytűként támogat abban, hogy önazonosan, örömmel végezhesd a munkádat. Egy megtartó közösségben nézhetsz rá a munka-éneddel kapcsolatos lelki és érzelmi folyamataidra.

Nem eszközöket vagy tárgyi tudást, hanem rálátást és megerősítést ad – lehetőséget a tudatosításra, gyógyulásra, szellemi fejlődésre. Időt és teret arra, hogy letehesd a segítői szereped: hogy most ne te tarts meg másokat, hanem téged tartsanak meg.

márka&vállalkozás-
építés

Nehéz az “önreklámozás”.

A folyamat során márkastratégiai szemléletformálással, szakmai, gyakorlati tanácsokkal segítünk megfogalmazni, ki vagy te, mint márka, és átgondolni, hogyan léphetnél a vállalkozói útra, vagy - ha már megtetted, akkor - hogyan képviselhetnéd önazonosan a vállalkozásod hangját.

Ez a támogatás egyik mentorunk, Csonka Fruzsi márkastratégiai munkáján alapszik.

Nem ígérjük, hogy minden kérdésedre választ kapsz.

Ahogy azt sem, hogy fél év alatt ismert, erős márkává válsz. Ehhez ugyanis ennél hosszabb időre van szükség…

ABBAN
SEGÍTÜNK,
HOGY tudatosíthasd

saját hangodat

A KULCS AZ ÖNAZONOSSÁG.

Tudatosabbá válsz a munkához való viszonyodban. Új nézőpontokkal gazdagodsz. Rálátást nyersz, hogy miben érdemes fejlődnöd, milyen célokat érdemes kijelölnöd ahhoz, hogy inspiráltan haladhass tovább a neked való irányba. Jövőképet alkotunk.

Saját életed és 'márkád' történetét te írod.
SEGÍTÜNK KIHANGOSÍTANI A BENNED REJLŐ, ŐSZINTE MONDANIVALÓDAT.

KÜLSŐ
SZEMKÉNT
SEGÍTÜNK

tisztán látni.

Támogatunk a benned rejlő értékekre fókuszálni, hogy ezáltal számodra és a közönséged számára is világossá váljon: mi az az ügy, amit a munkádon keresztül,  márkaként képviselsz. Hogy azokkal dolgozhass együtt, akikkel egymásnak valók vagytok.

RÉSZLETEK

a közös munkáról

párhuzamosan csoportos műhelynapok és egyéni ülések formájában
szívből vállalkozóknak vagy vállalkozni kívánóknak, segítőknek, művészeknek
kisméretű (kb. 6-16 fős), állandó     csoportban
2 mentor vezetésével
fél éven keresztül (november-április között)
1. MŰHELYNAPOK
  • havonta egyszer, összesen 6 alkalommal (max. 1 hiányzási lehetőséggel)
  • péntekenként
  • a résztvevők számától függően 9:00-15:00/17:00 között (1 órás ebédszünettel)
  • tervezett dátumok: 2025.11.14, 12.05, 2026.01.16, 02.13, 03.13. 04.17.

Havonta egy, a munka világához kapcsolódó téma mentén gondolkozunk közösen. Tervezett témák: pénz, munka vs hivatás, a benned lévő vezető, függőségeink, játék&kreativitás vs (?) stratégia&vízió. Bár a témák adottak, minden alkalom ívét a csapatban felmerülő kérdések határozzák meg.

Az adott témát saját élményeken keresztül, gyakorlati feladatokkal közelítjük meg egyszerre önismereti, valamint - a közösen megálmodott, fiktív 'vállalkozásunkhoz' kapcsolódóan - márkaépítési szemüvegen keresztül.

Magadnak kijelölt 'házi feladatokat' is elviszel magaddal az alkalmak közötti időszakra, melyek mindegyike különböző oldalról segít ránézni az ügyedre, a missziódra, a saját segítői hangodra.

Az utolsó alkalom egy összegző kiállítás, ’kipak’, ahol az otthoni feladatokból összeállt 'kollázsod' mentén járjuk körbe, mit tanultál magadról emberileg - mint segítőről, vállalkozóról - és 'márkaképileg'.

A műhelymunka egy folyamat, aminek a műhelynapok csak mérföldkövei. A közösen megélt tapasztalatok a találkozásaink között benned és bennünk, mentorokban is dolgoznak tovább.

2. EGYÉNI KONZULTÁCIÓK
  • összesen 6 alkalommal (max. 1 hiányzási lehetőséggel)
  • november-április között
  • 1 óra/alkalom
  • a konkrét dátumokat a mentorokkal egyeztetve

A személyes üléseken a csoportos munkát is vezető mentorok egyikével konzultálhatsz arról, hogy hol tartasz a saját folyamatodban, a te 'márkád' építésében. Felteheted a 'házi feladatokkal' kapcsolatos kérdéseidet is. Az ülés teljesen rád szabott - a témáját te határozod meg.

A mentorprogram mellett - külön megállapodás mentén - lehetőséged van részt venni:

1. RÁD SZABOTT MÁRKAÉPÍTÉSI MUNKÁBAN

Lehetőséged van arra is, hogy egyéni folyamat során, specifikusan a te vállalkozásodra nézve dolgozzunk ki egy márkastratégiát. Ebben egyik mentorunk, Csonka Fruzsi tud támogatni téged.

2. KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNYEKBEN

A mentorprogramunk helyszínéül szolgáló gondolatművészeti műhelyben rendszeresen tartunk elsősorban az önazonos élet és önazonos munka, a hivatás témáit körbejáró, közös gondolkozásra késztető eseményeket. Ezek az egy estés, szűkkörű programok egyben művészeti 'előadások' és ‘önismereti workshopok’.

KÉRDÉSETEK

amit gyakran feltesztek

VÁLASZUNK

Ma minden a gyors megoldásokról szól, de az önismeret és a tudatos márkaépítés figyelmet, időt és elköteleződést kér. Fél évig egy közösséghez tartozni, ahol együtt követjük a fejlődésed, nemcsak erőt ad, de segít hiteles, méltó képet megfogalmazni rólad és a márkádról - benned és másokban is. Ez pedig nem csak a jóllétedre, hanem a jólétedre, a megélhetésedre is hatással lesz.

"Értem, hogy fontos az énem és a munka-énem összehangolása, de ehhez miért van szükség ilyen hosszú mentorprogramra?"

aMIT VÁRHATSZ

tőlünk

Azt adjuk neked, amire vállalkozókként nekünk is szükségünk van.

Új nézőpontot&inspirációt

Gondolatébresztő nézőpontokat önmagadról és a márkádról, hogy még önazonosabban, tudatosabban és inspiráltabban bontakoztathasd ki a hivatásod, és fogalmazhasd meg a munka-énedet – önmagad és a világ felé.

Hasonlóan gondolkodó, erős közösséget

A vállalkozói lét gyakran magányos, miközben a kapcsolódás és megértettség a munkánkban is alapvető igény. Nálunk hozzád hasonló szellemiségű emberekkel gondolkodhatsz együtt – elfogadó figyelemmel, közös odaszentelődéssel.

Személyre (csoportra) szabottságot

Nincs két egyforma ember vagy csoport, ezért műhelymunkánk sem sablonmegoldás. Bár van tematikánk, az alkalmak ívét közösen, a ti kérdéseitek és céljaitok alapján alakítjuk.

Teret a márkád építésére

Egy közösen kitalált, fiktív vállalkozás példáján mutatjuk meg, hogyan építhetsz önazonos márkát, és mit jelent a tudatos márkastratégiai szemlélet a gyakorlatban.

Valódi változást hozó önismereti élményeket

A munkánk során embereket támogatva a személyes fejlődésünk szakmai felelősség – másokat csak addig kísérhetünk, ameddig mi eljutottunk. A mély változás tapasztalás, nem csak megértés kérdése, ezért testfókuszú, művészetterápiás, relaxációs, meseterápiás és pszichodráma elemekkel is dolgozunk.

MIRE NE SZÁMÍTS

tőlünk

Nem egyéni márkastratégiákon dolgozunk

Bár nem az egyéni márkádon dolgozunk, de a csoporttal közös gondolkodás, az otthoni feladatok és az opcionálisan igénybe vehető mentoring segíthet rátalálni a saját, önazonos hangodra márkaként is.

Önismeretben nem adunk tanácsot

A márkaépítésben irányt mutatunk, de az önismeret a te tereped. Nem adunk kész válaszokat vagy technikákat – abban támogatunk, hogy megtaláld a saját kérdéseidet, és meghalld a benned lévő válaszokat.

Nem korlátozzuk a kapcsolódást

Nálunk nem tiltott a kapcsolódás a csoporton kívül – sőt, bátorítjuk is. Örülünk, ha a műhelymunkából fakadóan barátságok, szakmai együttműködések születnek - persze felelősen, vigyázva a közösségre is.

A HELYSZÍN A

GONDOLAT-
MŰVÉSZETI

MŰHELY.

én-márka

motiváló ener-
gia, stratégiai
szemléletű, én-
márka építő,
kreatív empa-
tikus intuitív
fókuszált, emberi
művészetkedvelő

A műhely egy holisztikus szellemi “iskola”, ahol erős közösséget formálva olyan élményeket élhetünk meg együtt, melyek egyben 'önismereti', művészeti és vállalkozói szemléletűek.

Abban támogatjuk egymást, hogy mindenki megtalálhassa és kiteljesíthesse önmagát és a hivatását.

A műhelyről és a mentoraink által is képviselt szemléletmódról itt olvashatsz bővebben.

MIÉRT HOZTUK LÉTRE

a műhelymunkát

Ahogy beengedjük egymást a munka-énünk világába, nemcsak ti fejlődtök általunk – a ti tükrötökbe nézve mi is tanulunk magunkról. A ti kérdéseitek gyakran a mieink is, és az új nézőpontok sokszor bennünk is dolgoznak tovább.

A közösséghez tartozás és az együtt gondolkodás óriási erő és inspiráció forrása.

Mi magunk vagyunk.

Megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül a kihívásokkal, és vállvetve dolgozhatunk együtt, miközben mindenki saját magáért is dolgozik, nekünk is értékes tapasztalás.

Mentoraid

Kik vagyunk mi?

Gondolatok

Tőlünk

Csapatunk

akikkel együtt dolgozunk

A történetemet mesélem, miközben mások történeteire figyelek. Hátha magamra ismerek bennük, vagy inspirálnak rá, hogy tanuljak magamról. Így válok folyamatosan önmagam legjobb verziójává, hogy ezáltal másokat is támogatni tudjak abban, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból.

A történetemet mesélem, miközben mások történeteire figyelek. Hátha magamra ismerek bennük, vagy inspirálnak rá, hogy tanuljak magamról. Így válok folyamatosan önmagam legjobb verziójává, hogy ezáltal másokat is támogatni tudjak abban, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból.

Teammember name
-
Graphic Designer

A történetemet mesélem, miközben mások történeteire figyelek. Hátha magamra ismerek bennük, vagy inspirálnak rá, hogy tanuljak magamról. Így válok folyamatosan önmagam legjobb verziójává, hogy ezáltal másokat is támogatni tudjak abban, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból.

A történetemet mesélem, miközben mások történeteire figyelek. Hátha magamra ismerek bennük, vagy inspirálnak rá, hogy tanuljak magamról. Így válok folyamatosan önmagam legjobb verziójává, hogy ezáltal másokat is támogatni tudjak abban, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból.

Member Name
-
Webdesigner

ÍGY TUDSZ JELENTKEZNI

A fél éves műhelymunka által az öngondoskodásra és a vállalkozásod fejlesztésére fordítandó befektetés:

350.000 Ft/fő

  • A foglaló díja: 60.000 Ft/fő
    A foglaló díja a pénz témáját körbejáró, első (2025.11.14-ei) műhelynapon való részvételre jogosít fel. Itt lehetőséged van beleérezni a közös munkába, megismerni a mentoraidat és a leendő társaidat.

    Az első műhelynap végén még kölcsönösen dönthetünk úgy, hogy mégsem folytatjuk együtt a teljes mentorprogramot. Az állandó csapatunk tehát ennek a napnak a végén születik meg.
  • A fennmaradó díj: 290.000 Ft
    Ez egy összegben, az első műhelynapot követő 1 héten belül fizetendő.

    Van lehetőséged arra is, hogy a műhelymunkáért havi bontásban fizess. Ha ezt az opciót választod, akkor a foglaló összegén kívül fennmaradó díj 5x65.000 Ft/hó. A részletek december-április között havonta, legkésőbb az adott hónap 5. napjáig fizetendőek.     

  • TÁMOGATOTT HELYEK

    Akkor is várjuk a jelentkezésedet, ha a megjelölt díjnál alacsonyabb összeget tudnál a műhelymunkára szánni.

    A műhelymunkánk díja hűen tükrözi a közös munka értékét. Tudjuk viszont, hogy ez egyben egyfajta “szűrő” is: ahhoz, hogy ezt be tudd fektetni önmagadba és a vállalkozásodba, már stabil működésre van szükség.

    Ugyanakkor szeretnénk lehetőséget adni azoknak is – például kezdő vagy éppen pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozóknak –, akik ügyeikkel és szemléletükkel közel állnak hozzánk, de egyelőre nem tudnák kifizetni a teljes összeget.

    Ezért minden csoportunkban fenntartunk néhány támogatott helyet, amelyek díját rátok bízzuk.

    Ha a támogatott helyek egyikére jelentkeznél, a jelentkezési űrlap ‘üzenet’ mezőjében mesélj nekünk röviden a helyzetedről: 

    - mi a hivatásod?
    - milyen kihívásban segíthetne ez a műhelymunka?
    - miért lenne szükséged a támogatott helyre?
    - mi az az összeg, amit reálisan be tudnál fektetni úgy, hogy az nem kényelmes, de még megoldható.

    (Hiszünk benne, hogy a fejlődéshez néha a befektetések terén is érdemes finoman feszegetni a saját határainkat.)

    A minimum hozzájárulás 180.000 Ft - ezt kérlek vegyétek figyelembe a jelentkezéskor. Ez az az összeg, ami fedezi azokat az alapvető költségeket, amelyeket nem tudunk elengedni.

Ha szeretnél a csapat tagja lenni, töltsd ki a jelentkezési űrlapot!

Jelentkezésedet az írásbeli vagy videós bemutatkozásod elküldése és a foglaló befizetése után tudjuk megerősíteni feléd.    

MIND
TÖRTÉNETMESÉLŐK
VAGYUNK

Megtiszteltetés, ha egy ideig szerepelhetünk a te történetedben.