A hivatásom felfedezésének története valahol akkor kezdődik, amikor érzésem szerint kiléptem a “nagyvilágba”: az érettségi tájékán. Ebben az időszakban ugyanis két erős mentális kihívással is találkoztam.

Egyrészt a gimiben egy nagyon jó közösség alakult ki körülöttem, ami a suli végével - addigi formájában legalábbis - megszűnt létezni. Az addigi biztonságosat egy új, ismeretlen közeg váltotta fel az egyetemen, teljesen új emberekkel. 

<h2-alt-orange>Ez rengeteg szociális bizonytalanságot hozott fel bennem: “Elfogadnak majd?” “Be tudok illeszkedni?” “Mit gondolnak majd rólam?”<h2-alt-orange>

Másrészt óriási nyomást helyezett rám az, hogy most találjam ki, “merre tovább”. MOST vagy soha...Miközben fogalmam sem volt, mik az erősségeim, milyen fajta dolgok érdekelnek igazán.

Arról meg pláne nem, mivel szeretnék foglalkozni, vagy miben lehetnék sikeres. Ráadásul azt sem láttam át, mi van az iskolán kívül, “miből lehetne egyáltalán választani”.

Egy dolog volt teljesen magától értetődő: hogy egyetemen tanulok tovább, mert “így szokás”. Azt mondjuk egyáltalán nem értettem, mit fog ez majd hozzáadni az én életemhez. Mégsem fordult meg a fejemben semmilyen más opció - mint például kihagyni egy évet és felfedezni a világot, szakmát tanulni vagy elkezdeni dolgozni valamit, tapasztalatot szerezni. Többet megtudni magamról és arról, hogy mi mozgat meg igazán.

Mivel nem volt elképzelésem róla, hogy én mit szeretnék, így követtem a többieket: az akkoriban legfelkapottabb szakra, a turizmus-vendéglátásra mentem (majd hozzácsaptam még egy marketing mestert is, ha már volt elég kihasználatlan államilag finanszírozott félévem).

Így összesen legalább öt év telt el úgy az életemből, hogy közben egyszer sem éreztem azt, hogy amit csinálok, bárhogyan rezonálna velem. 

De jobb ötlet híján ugye…

A mesterszak közben elkezdtem recepciósként dolgozni. Ez egyetlen szempontból volt hasznos: kiderült, hogy legalább egyvalamit kihúzhatok a listáról. Ez biztosan nem az én pályám.

<h2-alt-orange>Majd egyszercsak a multik világában találtam magam, ahol 10 évig ott is maradtam.<h2-alt-orange>

Ebben az időszakban ráláttam arra, hogy milyen munkakörök léteznek, hogy milyen skillek kellenek ezek elvégzéséhez, és arra is - ami számomra a legfontosabb -, hogy hogyan dolgozzak együtt emberekkel. 

Elkezdtek gondolataim formálódni arról is, hogy hogyan és merre szeretném tudatosan alakítani a karrieremet - persze ezen a világon, az ismerős komfortzónámon belül. Ezek a gondolatok általában sikeresen meg is valósultak: a karrierem folyamatosan felfelé ívelt.

A multis világban eltöltött időszak tehát tele volt tanulással, tapasztalással, sikerélménnyel - de végül sajnos túlhajszoltsághoz és kiégéshez vezetett.

Egyszercsak azon kaptam magam, hogy már nem tudok kikapcsolni, nem tudok elvonatkoztatni a munkámtól, és egyre több dolog miatt szorongok.

Ekkor kezdtem el önismereti foglalkozásokra járni - csoportos és egyéni formában is. 
‍
A témáimat kezdetben javarészt munkahelyi történések és elakadások adták, míg végül eljutottam oda, hogy rálássak: a munkahelyi történésel hátterében személyes elakadások vannak.

Ahogy egyre inkább formálódni kezdett az önképem, egyre inkább kapcsolódtam önmagamhoz és a saját szükségleteimhez, eljutottam addig a pontig, amikor élesen megfogalmazódott a fejemben: 

“Értem a multis világot. Ügyes vagyok benne. Jó pénzt tudok vele keresni. Elismernek. Ez az elismerés hajtott is előre egy darabig. De mindez ebben a formában már egyáltalán nem érdekel.”

Feltettem magamnak a kérdést: “Ha nem ez, akkor mi is érdekel engem valójában?”

Ez alkalommal végre nem munkakörökben vagy szerepkörökben gondolkodtam, hanem ahhoz próbáltam közelebb kerülni, ami belőlem jön.

Átgondoltam az addigi életemet. 

<h2-alt-orange>Számomra a nagy fordulópontokat egyértelműen a magamhoz és másokhoz való kapcsolódásom feltérképezése és átformálása hozta el.<h2-alt-orange>

Megvan! Hát ez az, ami hajt! Ez az a tapasztalat és felismerés, amiből szeretnék átadni valamit másoknak. 

Keresni kezdtem, mi lehetne mások támogatásának a formája, eszköze. Olyan módszerekhez nyúltam, amelyek korábban nekem is segítettek: coachingot, team coachingot, szervezetfejlesztést és energiagyógyászatot is tanultam. Mindegyiket alkalmazom is a munkám során.

A módszerek listája a jövőben biztosan bővülni fog, de amit még a módszereknél is fontosabbnak tartok, az ez a gondolat:

Minden az ott és akkor számunkra legfontosabb kérdéssel kezdődik - idáig kell eljutnunk.

A kérdések mindenkinek a sajátjai és több is van belőlük. Sokszor persze nehezen találjuk a megfelelő kérdést, mert az sok más, a felszínen fontosabbnak vagy aktuálisabbnak látszó kérdés alá van temetve. Esetleg félünk megfogalmazni, mert erős, kellemetlen érzések társulnak hozzá. 

Pedig ha sikerül meglelnünk őket, és hajlandóak vagyunk velük szembenézni, a válasz már csak idő kérdése, hogy meglegyen.

Ha van kérdés, meglesz a válasz is. A válaszok pedig bennünk rejlenek.

<h2-alt-orange>Nincs azonban “bent”, “kint” nélkül - már ha “egész”ségre törekszünk.<h2-alt-orange>

Így amellett, hogy dolgozunk önmagunkon, nyitottnak és befogadónak érdemes lennünk a minket körülvevő világra is. A külső világot is ismerni érdemes, hiszen mindannyian ebben élünk, létezünk, a kettő alkot egy egészet.

Ahogyan a belső világunk megismerését is támogathatják különféle egyéni és csoportos önismereti módok, ez a külvilágra is igaz.

Visszagondolva a kezdetekre, a pályaválasztás időszakára, nagy segítség lett volna, ha valaki segít meglátni az erősségeimet, felismerni, mi mozgat igazán - és mindeközben tágabb képet ad arról is, hogyan működik a világ.

Mentorként a pályaválasztóknak szóló műhelymunkánkban az a szerepem, hogy önismeretre, a világ megismerésére és a közös gondolkodásra építve kísérjek másokat, miközben én magam is tovább haladok ezen az úton.

-

Gondolatok Gergő bejegyzésével kapcsolatban Csonka Fruzsitól, a nuance alapítójától: 

A ‘Hivatásunk útjai’ sorozatban olyan emberek történeteit osztom meg, akiknek a munkáját hitelesnek és értékesnek tartom. Mindannyiunkban közös, hogy hivatásként tekintünk arra, amit csinálunk -  a munkánk által egy ügyet képviselünk, egy szemléletmódot viszünk bele a világba.

Pasztercsák Gergő a Gondolatművészeti Műhely oszlopos tagja. A folyton tanulás jegyében mindketten saját önismereti utunkat járva akadtunk egymásra: együtt végeztük el coach képzésünket.

Hálás vagyok, hogy Gergőben olyan mentortársra leltem, aki szelíd, nyitott odafigyelésével hidat tud képezni a látszólagos egyet nem értésekben.

Legújabb ‘Hivatáskeresők’ mentorprogramunkban  - Balogh Danival közösen - 17-20 éveseket kísérünk közösen a pályaválasztásukban. Ennek kapcsán kértem meg Gergőt, hogy meséljen arról, hogyan vált azzá a munkájában, aki, és milyen szemléletmód vezeti mentorként. 

Olvassátok szeretettel!