Ha a jövőbe tekintünk, akkor kénytelenek vagyunk kérdezni. Mert ha mi nem kérdezünk, akkor valaki más válaszait fogjuk megélni.

Mi a hivatás?

Számomra a hivatás fogalma valami komolyabbat, nemesebbet takar, mint a karrier, a munkahely vagy az állás fogalma. Felette áll ezeknek, összetettebb ezeknél. 

Finomabb figyelem szükséges a megértéséhez és megismeréséhez.

Miért?

Mert a hivatás nem pusztán az ember gazdasági teljesítőképességével vagy anyagi egzisztenciájával, hanem organikusan, egész lényével függ össze. Teljesebb, igazabb, igazibb.

Milyen egy ember, akinek hivatása van és benne áll ebben a hivatásban?

Azt hiszem, ezt egyszerűen abban tudjuk tapasztalni, hogy az illető mennyiben van jelen a saját életében. 

Ha egy ember azt a munkát akarja végezni, amit végez, azt csinálja, amit szeret, és tudja, hogy amit csinál, az jó önmagának és jó a világnak is,

akkor szükségszerűség kerül a kétségek és számolgatások helyébe, nyugalom váltja fel a kényszerességet és a türelmetlenséget, elfogadás és megértés az irigykedést, gyűlölködést, illetve derű a panaszkodást és a másokra mutogatást.

Az, hogy kinek mi a hivatása, teljességgel individuális kérdés. Mindenkinek a saját világában, a saját sorsában kell rálelnie. 

Az viszont, hogy a hivatás megtalálása felé vezető út milyen megpróbáltatásokon vezet keresztül, már sokkal általánosabban emberi kérdés.

Milyen a hivatás megtalálása felé vezető út?

Rögös, ciklikus, elbátortalanító, felemelő, küzdelmes, szabadon hagyó, kényszerítő, gyűlöletes, szeretettel teli, hosszú, rövid, kifullasztó, erőt adó.

<h2-alt-orange>A hivatás megtalálása felé vezető út nem elválasztható az önismeret és a világismeret kihívásaitól.<h2-alt-orange>

Körbevesznek támogató és akadályozó erők, körülmények, emberek, miközben járjuk. Sokszor a legjobb szándék árt a legtöbbet és - hosszabb távon - a legelemibb rosszindulat adja a legfontosabb támogatást. Ezeket idő és erőfeszítés kiismerni. 

Segítőtársunk lehet a humor, a csend, a barátok, a művészet, a természet és még számtalan egyéb szépség. 

Fontos tudni erről az útról, hogy nem egyértelmű az eleje és a vége. Nem úgy működik, hogy átfutunk a célvonalon és onnantól fogva nincs dolgunk. 

Ez az út arra tanít meg, hogy hogyan tudunk jól járni rajta. Arra, hogy hogyan válhat sajátunkká ahelyett, hogy - megtaszajtott billiárdgolyókként - mások által kijelölt úton járnánk.

Miért fontos nekem, hogy másnak van-e hivatása, hogy rátalál-e arra?

Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem. Gyűrtem egy darabig. 

Milyen alapon segítek én másnak a hivatását keresni, amikor én magam sem tudnám azt mondani, hogy etalonként állítanám magamat bárki elé ilyen téren? 

Most akkor valamiféle guru-szerepbe helyezem magam és másoknak segítek valami olyasmiben, amivel nekem is nehézségeim voltak és vannak? 

Milyen jogon? 

Nem lenne tisztességesebb ebben az időben inkább valami olyan munkát végezni, ami előállít valami valóságos terméket és meghagyni mindenkinek, hogy megtalálja az útját?

A megállapítás, amiben végül megnyugodtam: tudom, hogy mit tudok, és meggyőződésem, hogy abban, amit tudok, van olyasmi, ami segíteni tud másoknak.

<h2-alt-orange>Számomra sem az adja az inspiráló erőt, ha azt látom valakin, hogy holtbiztos a dolgában. <h2-alt-orange>

<h2-alt-orange>Inkább az, ha figyelemmel van felém. Ha jelen van abban, amit csinál. Ha igazi igyekezettel azon van, hogy megismerje a világunkat.<h2-alt-orange>

Azt tudom vállalni, amit én magam elvárnék egy mentortól. Ez részemről rendben van így.

Jobb hely lesz ettől a világ? Mi a végcél?

Igen, itt van a kutya elásva. Részemről ez a téma vagy ez a műhelymunka egyálán nem öncélú.

A hivatás témája környékén érzem azt a pontot, ahol ténylegesen hatni tudunk a világ alakulására. 

Tragikus, sötét folyamatok ugyanúgy elárasztják a jelenkor emberiségét, mint előremutató, gondolatokkal és szeretettel áthatott kezdeményezések. 

Mintha két világ határán táncolnánk, és ezekben az években derülne ki, hogy melyik irányba haladunk tovább.

És mi a fő kérdés? Szerintem az, hogy megtanuljuk-e azt csinálni, amit csinálnunk kell, vagy elhisszük másoknak, hogy azt érdemes csinálnunk, ami - ilyen vagy olyan megszokás, konvenció mentén - rossz nekünk és rossz a környezetünknek. 

Elsősorban gondolkoznunk kell, utána pedig abban segítenünk egymást, hogy tettekké tudjanak válni az életet támogató kezdeményezéseink. 

Amennyire egyszerű, annyira bonyolult. Részemről ilyen jellegű kezdeményezés van a ‘Hivatáskeresők’ műhelymunkánk hátterében. 

Jöjjünk össze - beszélgessünk, gondolkozzunk és tanuljunk egymástól! 

Mindenekelőtt: tegyünk fel kérdéseket.